Egy falat Budapest

Gasztronómia, Kultúra, Szórakozás Budapesten

Találkozunk!

2018. április 20. 22:25 - Levente Mátyus

De hol?

Maga a hely, egy forgalmas pontján található a városnak. Tökéletes adottságokkal. Azért mondom ezt, mert ez az eddigi legnagyobb beltérrel rendelkező kajálda, ahol eddig jártam. Igen jól ki is használták. Itt nem fogott el az az érzés, hogy, de jó lenne kiülni és ott elfogyasztani a rendelésem. Bent több helyre is le tudsz ülni, választásod szerint. Az összhang és a hangulat itt is megtalálható, hely és dolgozók között, ami nagy pozitívuma az ilyen bároknak. Van itt egy fal, amire bárki fel tudja írni gondolatát. 

Reggeli, Ebéd, Vacsora

A hely tökéletes választás mind három fő étkezésre egyaránt. Gondolkodóba ejtett, mit is rendeljek mikor leültem, mert rengeteg étel közül tudtam volna választani. Egyrészt, van kimondottan reggelis ajánlatuk, ami igen kiemelkedő a városban. Ugyanúgy tudunk szendvicseket rendelni, mint salátákat vagy más snackeket. Valamint van Heti és Állandó ajánlatuk ebédre. Ezek az ételek vacsorára is jók, ha délután, esetleg este térünk be ide. Amit mindig szeretek itt fogyasztani az a frappé, de ha valaki mást szeretne választani sokféle teát, smoothie-t és egyéb italokat is tud rendelni. 

Mire oda értem elfogyott!

Sajnos nem tudtam kipróbálni a napi ajánlatot, mert mikorra odaértem, már nem volt belőle. Majd máskor időben indulok. Szerencsémre találtam más ínycsiklandó dolgot, amit ki tudtam próbálni, hogy tudjak miről írni. Az előző bekezdésből kitalálhatjátok, azt, hogy mit ittam. Frappét. Rendeltem mellé még az állandó ajánlatok közül egy paradicsomos tésztát. Elég ízletes volt maga az étel, habár egy kicsit lehetett volna benne több hús, saját ízlésem szerint. Nagyon tetszett, hogy voltak benne kis paradicsom darabkák. A frappé-ról ,nem tudok sokat magyarázni az ugyanolyan finom volt mint mindig. 

Aki egy finom reggelire vagy ebédre vágyik az mindenképpen keresse fel ezt a helyet! Ez a hely arra is tökéletesen megfelel, hogy bármilyen összejövetelt (bulit, szülinapot, találkozót) szervezz.

Remélem mindenki kedvet kapott egy kis sétára, hogy elmenjen ide, és egyen egy jót! 

Ha érdekesnek tartottad ezt a bejegyzést, és szeretnél értesülni a legújabb gasztronómiai kalandjainkról a városban akkor nincs más dolgod, mint like-olni a Facebook oldalunkat vagy bekövetni minket Instagramon!
komment

Ázsia után Mexikó?

2018. április 15. 09:06 - Levente Mátyus

Hello barátok!

 

Végre sikerült eljutnom egy olyan helyre, ami már egy ideje a terveim között szerepelt. Nem, sajnos nem Mexikóba, de szerintem ugyanolyan minőséget képviselő étterembe, a Hola Amigos-ba. Egy kis étteremről van szó, az Univerzum üzletház alatt. Elég forgalmas helyen, izgalmas ízekkel. Érdekes, hogy mennyi íz van a világban és, hogy ez mind más és más! A mexikói ételekről szerintem mindenkinek a csípős, nevében is magába foglaló, chilis bab jut az eszébe, valamint a tacco. Ja, és ki ne hallott volna már a churrosról, ha még nem is kóstolta. Ámde, ne ugorjunk ennyire előre!

Nézzünk szét!

 

Mit is láthatunk ha belépünk az ajtón? Egy nagyon jól eltalált kialakított a helyet. Nagyon mutatós a látványkonyhával, ami a szemünk elé tárul az ajtóküszöböt átlépve. Az orrunkat is elérik azok az illatok, amik bentről jönnek. Ha még nem éheztél meg ennyitől, lássuk mit is ettünk!
Tudni kell, hogy általában nem egyedül megyek el éttermeket tesztelni. Ilyenkor mindig mindenki mást választ, hogy minél több mindenről tudjunk véleményt mondani. 

 

Csípős? Jöhet.

Mikor szétnéztünk az étlapon nem tudtunk egykönnyen választani. Ezt azért mondom mert rengeteg mexikói kaja létezik, nem csupán annyi, amennyi egy átlagos embernek először az eszébe jut. Levestől, salátán át, főételen keresztül, desszertig, minden megtalálható az étlapon. Miután átbogarásztuk, sikerült választanunk. Rendeltünk egy Girosco mexicanost, ami csirkemellet, hagymát, kukoricát, salátát, paprikát, és sajtot tartalmazott pitába töltve. Az asztalra került még egy tál Enchiladas De Pollo, ami tejszínes kukoricás csirkemellcsíkok, kukorica tortillába töltve, cheddar sajttal és mozzarellával csőben sütve, chili-salsa szósszal salátatál körettel. Én Quesadillas de pollo-t rendeltem, ami pikáns csirkemell csíkokat, brokkolit, cukkinit, hagymát tartalmazott grillezett sült sajtos tortillába töltve chilis-salsa szósszal saláta körettel. Ha ezek után valaki azt gondolja, hogy  jól laktunk, akkor igaza is van, de mi nem bírtuk ki és rendeltünk még. Méghozzá nem mást, mint churrost.
A churros egy spanyol desszert, amit lekvárral vagy csokiöntettel szoktak elfogyasztani. Sajnos mi csak lekvárral tudtuk kérni, mert nem volt csokiöntet. Szomjoltónak körülnézve, a hűtőben találtunk kimondottan mexikói üdítőt és ezt választottuk. Ha valaki, azonban mást akar inni, tud kérni limonádét vagy más innivalót. 

Meglepően finomak voltak az ételek. Azért mondom, hogy meglepően, mert én féltem, hogy túl csípős lesz. Nem volt túl pikáns, csak annyira amennyire kellett. Ha valakinek ez nem lenne elég, lehetősége van rendelni különböző szószokat. A mexikói üdítő nagyon érdekes volt. Az asztalunkra került egy "mandarin" ízű és egy "mexikói kóla" ízű. Aki teheti kóstolja meg! Egy kicsit drágább mint egy hagyományos üdítő, de annyival magával ragadóbb is az íze, szerintem. Churros. A Churros tésztája hasonlít a lángoséhoz, de mégis más. Ezt az ételt  ugyan úgy olajban sütik, de nem tejföllel vagy sajttal eszik. Kérheted lekvárral vagy csokiöntettel. Az alakjában is eltér. Nagyon egyszerű tésztarúdról van szó. Amit nem minden nap eszik az ember.

img-3190.JPG

A spanyolok imádják, Madridban, Spanyolországban az ötvenes fickók ezt eszik mindenféle cifrázás nélkül a reggeli kávéjuk mellé.

 

 Remélem mindenki kedvet kapott egy kis sétára, hogy elmenjen ide és egyen egy jót! 

Ha érdekesnek tartottad ezt a bejegyzést, és szeretnél értesülni a legújabb gasztronómiai kalandjainkról a városban akkor nincs más dolgod, mint like-olni a Facebook oldalunkat vagy bekövetni minket Instagramon!

 

 

 

 

komment

Sörbárban nem csak sörözni?

2018. április 13. 22:34 - Levente Mátyus

Hétköznap sörbárban?

 

Mindenki tudja, hogy hol volt a régi Gedeon kézműves söröző. Ha valaki nem tudná akkor leírom. A Metropol üzletház alatt foglalt helyet anno, körülbelül másfél éve. Mára viszont már egy sokkal neki illőbb, forgalmasabb helyen található, a posta mellett, ahol régebben egy pékség üzemelt egy rövid ideig.

Nagyon szépen letisztult színek várnak minket, nyugodt környezet amikor belépünk az ajtón, nem úgy, ahogy a nevéből ítélve várnánk. Nagyon barátságos az egész söröző. Viszont ami hiányzik az az, hogy például ki is lehessen ülni az utcára ha valaki ott szeretné elfogyasztani amit rendelt. Remélhetőleg ez tervbe van véve!
De ettől eltekintve, egy igen igényes, minőségi hely.

Egy szép kedd délután néztünk be ide. Helyet foglalva, igen nyugodt légkör fogadott (ez kimondottan tetszett nekem). Végignéztünk az étlapon és láttuk, hogy lehet kapni, lepényt. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet az, egy sörbárban. Mivel nagyon megszomjaztunk mindketten rendeltünk (nem, most nem az következik, hogy sört) limonádét. Nagyon jól esett, illetve nagyon tetszett, hogy nem "csak" limonádét kaptunk, hanem egy nagyon jól kinéző italt gyümölcsdarabokkal és jéggel.

Jó étvágyat!

Kis idő múlva megérkezett a kíváncsian várt lepény. Most gondolhatjátok magatokban, miért jó az, ha van étel is egy olyan helyen, ahol a fő árucikk a sör. Erre egyszerű a válasz. Általában, amikor valamilyen sportesemény van a tv-ben azt itt is lehet nézni, akár egy jó sör mellett. Ha valaki megéhezne, ne csak a szokásos rágcsálnivalóval oltsa étvágyát. Egyébként szerintem van olyan ember, aki csak azért jön ide mint mi, hogy megebédeljen vagy akár vacsorázzon. Egy kicsit elkalandoztunk. Megérkezett a lepény és felfaltuk! Tökéletesen passzolt a limonádéhoz. Az ételt úgy kell elképzelni mint egy melegszendvicset, de mégse olyan mivel nem kenyérbe készült, hanem a saját készítésű lepény tésztából. Meglepően finom és nagyon laktató volt szerintem. Nincs mit nagyon magyarázni a kaján, el kell menni és ki kell próbálni! Ha másképp nem egy jó focimeccs mellett.

Mi az a kézműves sör?

Ahogy említettem és a nevében is található kézműves sörbárról van szó.De mi is az a kézműves sör? A kézműves sör egy kis manufaktúrában, akár családi vállalkozásban készült alkoholos ital. Teljesen különböző a nagy gyárakban készült társaiktól. Különleges aromáknak, ízesítéseknek köszönhetően. Mivel kevesebb készül belőle ezért az ára is egy picit drágább, mint az átlagos sörök, de ha valaki teheti ki kell próbálnia. Érezhető lesz a különbség.

 Véleményem szerint nagyon hangulatos, mondhatni tökéletes hely. Ahogy említettem közös szurkolásra is alkalmas. Egy szó mint száz, ha tehetitek, nézzetek be, ha nem is egy jó sörre, de kávéra esetleg lepényre vagy más, hűsítő italra!

Ha érdekesnek tartottad ezt a bejegyzést, és szeretnél értesülni a legújabb gasztronómiai kalandjainkról a városban akkor nincs más dolgod, mint like-olni a Facebook oldalunkat vagy bekövetni minket Instagramon!

 

komment

Utazzunk Keletre

2018. április 06. 22:55 - Levente Mátyus

Ha van jó ázsiai kajálda a városban!

 

Mindig is szerettem az ázsiai gasztronómiát. Ez ma sincs másképp. Ezért látogattunk el a MAI TAI Thai leves és Wok bárba. Egy pár hónapja már kiszemeltem ezt az éttermet és szerencsére most kipróbálhattam.
Ha valaki nem tudná akkor arról a helyről beszélek, ami a könyvtárral van szemben és egy kis Thai zászlóska lobog az étterem felől.

Az ajtón belépve mindenkit  körüllengenek az illatok, amik a látványkonyha felől érkeznek. Szerintem ez a megoldás az egyik legjobb, egy ilyen jellegű étkezdénél. Még hangulatossá teszi az a halk ázsiai zene, ami a hangszóróból szól. Véleményem szerint egy picit lehetne nagyobb is a hely, de ahogy szokták mondani "minden jóban van valami rossz". 

Üljünk le és együnk!

 

Megérkezésünk után rögvest leültünk és rá egy percre megérkezett a pincér, aki nagyon kedvesen mindenben segítségünkre volt, segített választani az étlapról, és így már várhattuk az ételt. Nagy meglepetésünkre igen hamar kész lett a rendelésünk, ami nagyon pozitív dolog számomra.
Volt szerencsénk kipróbálni egy különleges Thai italt, ami kellően finom volt. (Ez sajnos nincs rajta az étlapon, habár szerintem lenne keletje!)
Mivel kimondottan szeretek új és érdekes dolgokat megkóstolni ezért én rendeltem egy levest is. Gondoltam mivel a nevében is benne van "leves és Wok bár" ezért gondoltam, ki kell próbálni. 

Nagyon meg voltam elégedve a levessel, pontosan olyan volt, mint amilyenre számítottam. Keleti kultúrához megfelelően fűszeres, de magyar ízekhez szokott embernek érdekes. Összességében a leves kellően egzotikus volt. Amíg én kanalaztam addig már megérkezett a második. Ázsiai kultúrához méltóan lehetett kérni rizstésztával, üveg tésztával vagy rizzsel, valamint ahogyan a levest is hús nélkül, csirke vagy disznó hússal vagy garnélarákkal természetesen plusz felárért. Mivel hárman voltunk, háromfélét rendeltünk, hogy minél több mindent megkóstoljunk. Az étlapon szerepeltek még, zöldségköretek is, de mi nem azt választottuk.

Ki mit evett?

Ahogyan az előbb is említettem mindenki mást rendelt. Beni egyszerű PAD THAI-t garnélával, Bebe KHAO PAD KAENG KHIAO WAN, azaz Zöld currys sült rízst csirkemellel, én pedig PAD WUNSEN-t, sült üvegtésztát rendeltem csirkemellel. Mind a hárman kifogástalanul meg voltunk elégedve az étellel. Az árak meglepően kedvezőek voltak és ami még nagyon pozitív, hogy elvitelre is lehet rendelni. Mind a négy ételnek kimondottan különleges íze és tálalása volt. Ami engem kimondottan kellemesen meglepett, hogy minden mellé kaptunk egy fél citromot.
Egy biztos, az Ázsiai kultúra igen sokszínű és érdekes! Nagyon ajánlom ezt az éttermet olyan embereknek, akik érdekes, nem mindennapi ízekre, hangulatra vágynak.

Ha érdekesnek tartottad ezt a bejegyzést, és szeretnél értesülni a legújabb gasztronómiai kalandjainkról a városban akkor nincs más dolgod, mint like-olni a Facebook oldalunkat vagy bekövetni minket Instagramon!

 

@egy_falat_nyiregyhaza_blog

komment

Continent avagy a legjobb pizzéria a városban!?

2018. március 25. 20:04 - Levente Mátyus

Nézzünk be!

Kezdjük azzal, hogy nem is gondoltam, hogy ott lehet pizzát kapni, de még milyet! Na de ne szaladjunk annyira előre! Sokszor mentem már el emellett az étterem mellett, de a kirakatból gondolva nem hittem, hogy ott mást is lehet csinálni mint egy jó bor mellett beszélgetni. Tévedtem.

Mi is ez a hely és hol is van?

 

Az étterem a nyíregyházi városháza alatt található, és ezért igen népszerű is.
Holland barátommal éppen a buszállomásra tartottunk este, mikor láttuk, hogy bent egy nagy Tv-n foci meccs megy. Mind a kettőnknek megjött a kedve meccset nézni, hát bementünk. Én nem voltam éhes egyáltalán, de haverom szeretett volna valamit enni, hát megnéztük az étlapot. Egyből ki is szúrta a pizzát, amit a pincérnő ajánlott is mivel körülbelül két hónapja lehet ott pizzát is enni. 10 perc alatt kész is lett, addig én beszélgettem a pincérnővel aki nagyon kedvesen válaszolt a kérdéseimre a hellyel kapcsolatban. Mondta, hogy lesznek sütik is és nagy valószínűséggel látványosan ki lesznek majd téve szem elé, hogy a pizza után mindenki megkívánjon valami édességet.
Egy picit a helyről: nagyon szép hangulatos hely, belülről csendes. Tökéletes hely egy nagyszerű ebédhez vagy akár vacsorához is. Nagyon nagy pozitívuma a helynek, hogy van wifi és lehet tv-t nézni is akár. Lássuk belülről is.

Olaszországi minőség?


Pénteken visszamentünk ebédelni egy másik barátommal és mind a ketten ettünk egy-egy pizzát. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon kellemes volt délben is a hely.
A barátom egy magyaros pizzát választott magának, én pedig egy "Proschiutto e Funghi" pizzát magyarul: ( sonkás-mozzarellás, gombás pizzát). Egy kicsit többet kellett várni a pizzára, de addig rendeltem egy kávét. Nagyon tetszett a kávéban, hogy külön lehetett kérni Latte Art-os motívummal.
Megérkezett a pizza, na harapjunk bele! Először is nagyon tetszett az a szósz amit mellé kaptunk, ez egy házi paradicsom szósz volt. Valamint imádtam, hogy a pizzának pont olyan volt tésztája, mint amit Firenzében ettem. Tökéletes volt a vastagsága és hagyományos olasz pizza tésztából volt nem olyanból amit Magyarországon megszokhattunk. Tökéletesen meg voltam elégedve a hellyel, a személyzettel és az étellel is. A barátom is így vélekedett efelől. Szerintem gyakran vissza fogok még menni ha megkívánom a pizzát vagy esetleg egy jó kávét szeretnék inni.

@egy_falat_nyiregyhaza_blog

komment

Ezt nektek is ki kell próbálni!

2018. március 25. 10:01 - Levente Mátyus

Nem találom a szavakat!


Nem is tudom hol kezdjem. Ez a hely megmarad az egyik kedvenc helyemnek. Eddig is mindig szívesen jöttem ide a hely a környék és a hangulat valamint az a tökéletes hamburger amit itt lehet kapni egyszerűen elképesztő!

Ott volt a szemünk előtt!


Igen, ez amiről most írok az a Meeting. Nyíregyháza egyik, ha nem a legforgalmasabb helyén található, ami nagyon kedvező a tavaszi nyári időszak miatt érkező turistáknak és az étteremnek egyaránt. Arra is tökéletes ez a hely, hogy ha valaki csak be akar ugrani egy jó hambira, nem muszáj jó időnek lennie, de ez a hely akkor is le fog mindenkit venni a lábáról. Mi is a legnagyobb hóban voltunk ott, de a hó kimozdított a rossz, punnyadt hangulatunkból.
Amikor belépsz az ajtón elkap a hamburgerek különleges illata, valamint úgy érzed mintha visszamentél volna az időben, nem is tudom mintha a vadnyugatot akarták volna keverni egy jó burgerrel. Lássunk néhány képet a helyről. 

Üljünk le és rendeljünk!

 

Többször voltam már itt enni, de csak most jöttem rá, hogy nagyobb ez a hely mint én gondoltam. Mivel van egy felső része is az étteremnek.
Ha neked kényelmesebb és szeretnéd látni mi történik az étterem előtt akkor nyugodtan ülj le a földszinten! De, ha te egy kicsit nyugodtabb helyre vágysz, ahol el tudsz beszélgetni a haverokkal, akkor tuti, hogy a galéria lesz a nektek megfelelő hely.
Mi többen voltunk ott, kérdés nélkül egyből a galériát választottuk. Megérkezésünk után 5 percen belül jött a pincérnő és kedvesen kérdezte, mit szeretnénk rendelni. Mindannyian úgy voltunk vele, hogy biztosan menübe kérjük a bureszt. Így is lett, én nem szerettem volna turbózni, extrákat kérni, ezért egy hagyományosat kértem, az úgynevezett "Laza" burgert. Az egyik barátom egy kicsit merészebb volt, ő bevállalta a "Full Laza" hambit. Összesen tíz hamburger küzöl lehetett választani. Az árak úgy változnak, ahogyan lesz menőbb a burger, az enyém 1190 Ft-ba került + 490 Ft volt a menü mellé, ami tartalmazott burgonyát és egy kis üveges üdítőt.  Én nagyon jól laktam vele, a barátaim közül sem panaszkodott senki, hogy még éhes. Ezért nem értem, hogy sokan úgy vannak vele, hogy nekik túl drága ez a hely, és ők nem adnak ki ennyi pénzt egy hamburgerért. Na most én szeretném megkérdezni, ha valaki elmegy egy gyorsétterembe és rendel magának egy hamburgert, akkor utána mennyire lesz még éhes, és hány darabot fog még rendelni, hogy jól lakjon? Valamint mennyi egészségtelen dolgot visz be a szervezetébe azzal? Itt a Meating-ben a hamburger húspogácsák 100% marhából készül, ezt rendesen érezni az ízén.

A burger felépítése alulról: mindkét oldalán tökéletesen megpirított buci, jégsaláta, lila hagyma, 10 dkg érlelt marhahús, savanyú uborka, és egy tökéletes összhangban lévő burger szósz. Ami engem nagyon megfogott, az a tetejét is díszítő, mindkét oldalán megpirított buci "kalap". Ha nem szeretnél üdítőt inni, akkor tudsz rendelni házi szörpöt, kávét, kézműves söröket valamint további alkoholos italokat, különlegességeket.
Száz szónak is egy a vége, ha tehetitek és szeretnétek egy jót kajálni, akkor ide mindenképpen be kell ugranotok! Ha nincs időtök helyben fogyasztani, kérjétek elvitelre, nem fogjátok megbánni!

@egy_falat_nyiregyhaza_blog

komment
süti beállítások módosítása